A védőoltások rendkívüli szerepet játszanak súlyos betegségek és járványok kialakulásának megelőzésében. A legtöbb tűszúrással jár, emiatt fél tőlük sok gyerek (és így a doktorbácsitól is:) ).

Egy oltás pszichésen nem csak a gyerekeknek megterhelő, hanem a szülőknek is. Emiatt nagyon fontos, hogy mi is készüljünk a “szurira”. Fontos tudatosítani magunkban, hogy ezzel súlyos betegségektől óvjuk meg őket. A gyerekek a szülők érzelmeit, reakcióit veszik át, ugyanez igaz a csecsemőkre is! Amennyiben a gyerekek érzik a magabiztosságunkat, már egy lépést tettünk afelé, hogy ők se izguljanak.

Tudatosítsuk magunkban azt is, hogy a gyerek immunrendszerét nem terheli meg az sem, ha akár több oltást is adunk, sőt, segíti a védekezőképességünket abban, hogy legyőzze azokat a betegségeket, amiket enélkül csak nehezen vagy egyáltalán nem tudna! Örüljünk, hogy van erre lehetőségünk. Egy szúrás sokkal kevésbé fájdalmas, mint az adott - akár végzetes - betegség!

 

Sok esetben nem a fájdalom a legrosszabb, hanem az ismeretlentől való félelem, a stressz, emiatt a fájdalomcsillapító technikák mellett a pszichés felkészítés is rendkívül fontos.

 

Minden gyereket a korának megfelelően kell kezelni. A csecsemők esetében különösen figyeljünk, hogy mi se féljünk, mert ők a légvételünkből, hangunkból, apróbb reakcióinkból észlelik, hogy anya vagy apa valamitől fél, így ez átragad rájuk is.

A nagyobb gyerekekkel beszélgetni kell már otthon, hogy mi fog történni. Motiválni is ekkor kezdjük (valamilyen jutalmat kap utána). Fontos elmondani, hogy mi is sok oltást kaptunk már, és emiatt nem kaptunk el sok súlyos betegséget.

 

Az oltás reggelén el kell mondani, hogy hova indulunk, ne a tanácsadóba érkezve tudja meg. Nem jó, amikor a szuri előtti percekben/másodpercekben észleli, hogy mi fog történni.

Soha ne mondjuk, hogy nem fog fájni! El kell mondani, hogy kis szúrást, feszülést fog érezni, de mi ezt azért engedjük, mert fontos nekünk az egészsége!

Soha ne ijesztgessük gyerekeinket szurival/doktorbácsival!

El kell mondani, hogy a doktorbácsi is igyekszik mindent megtenni, hogy minél kevésbé érezze a fájdalmat.

 

Az oltás barátságosabbá tétele

 

  1. szülői felkészítés (sok gyerek csak addig sír, amíg nincs túl a szurin, utána már hamar megnyugszanak, amikor rájönnek, hogy nem is volt annyira rossz)
  2. Gyerekbarát tanácsadó (minden érzékszervre hasson), játékok, falfestmények, sok-sok szín, esetleg halk zene, rajzfilm ilyenkor megengedhető. A budakalászi tanácsadót igyekszünk még gyerekbarátabbá/oltásbarátabbá varázsolni a jövőben.
  3. Testhelyzet: minden esetben (még a csecsemőknek is) a szülő ölében adjuk be az oltást
  4. Doktorbácsi hozzáállása
  5. Természetes fájdalomcsillapítás, kiegészítők (szintén minél több érzékszervre hatunk, annál hatásosabb!)

 

Szoptatás

A legtökéletesebb fájdalomcsillapító módszer. Ha erre nincs lehetőség, akkor lefejt anyatejet, vagy bekevert tápszert hozzanak magukkal!

 

(24% szacharóz oldat

A világon sok centrum alkalmazza koraszülötteknél, újszülötteknél, csecsemőknél fájdalommal járó beavatkozások esetén. 1 éves kor felett már csak kevés esetben hatásos. Tanulmányok igazolják, hogy szájon át alkalmazva endogén opioid rendszeren keresztül hatva rendkívül hatásos kisebb fájdalommal járó beavatkozások esetén. Külföldön direkt ilyen célból kapható gyári készítmény, itthon gyógyszertár keveri ki nekünk.

Az oltás előtt ½ - 1 perccel kapnak a szájukba 1-2 ml-t, majd az oltás közben és után is csöpögtetünk a szájukba. Vannak babák, akik egyáltalán nem sírnak, a legtöbben pedig hamarabb megnyugszanak.)

 

 Shotblocker

           

Itthon még csak 1-2 helyen ismert segédeszköz. A felületén található számtalan puha tüske a bőrben lévő idegvégződéseket átmenetileg blokkolja. A szúrás előtt felhelyezem az oltandó testrészre, majd az oltás pillanatában határozottan a bőrbe nyomom (nem fáj!). Kb. 60-70%-ban hatásos!

 

Hűtőzselé

7-10 fokra hűtve, oltás előtt az oltandó testrészt lehűtjük, ezzel szintén az érzőidegeket blokkoljuk. Csecsemők, 1-2 éves gyerekek a hirtelen hideg miatt nem szeretik, a nagyobbaknak el tudjuk már mondani, hogy miért használjuk. A rendelőnkben sárkányos, meg elefántos van.

 

Zümi, a darázs

Elméletileg az oltás helyére kellene tenni, kis jégzselé szárnyacskájával. Ezt sok gyerek nem tolerálta, kisebbeknek meg nagyméretű a karjához viszonyítva. Így a legjobb, ha a gyerekek fogják  a kezükbe, és szúrás pillanatában bekapcsoltatjuk velük, ami ekkor hirtelen vibrálni kezd.

 

EMLA

 

Fájdalomcsillapító krém. Külföldről (pharmafutár tud segíteni a beszerzésében). A nehéz beszerezhetőség és ára miatt csak kis mennyiségben tartok a rendelőben. Oltás előtt 1 órával már be kell kenni az adott testrészt, azonban fontos tudni, hogy izomba adott injekciónál már nem hat, szemben a fentiekkel. Védőoltásnál nem a leghatásosabb fájdalom elleni szer, vérvételeknél (abban az esetben nem kell mélyre szúrni, emiatt hatásos) természetesen rendelkezésre áll, ilyenkor azonban nagy segítség!

 

 

Összefoglalva

Teljes a siker, ha a fent leírtakat összhangban tudjuk használni.

 

2 éves kor felett: 

  1. Otthon elmesélni mi fog történni, beszélgetni róla
  2. A váróban játszani, mesét olvasni - ne stresszelje magát előre
  3. A tanácsadóban szülőként is magabiztosnak mutatkozni
  4. Szülő ölébe ültetjük
  5. Jégzselével hűtjük a testrészt
  6. Zümit a gyerek kezébe adjuk, és megkérjük, hogy felszólításra kapcsolja be
  7. Sárga lapocskát (shotblocker) felhelyezem a vállra (csecsemőknél a combra)
  8. Zümibekapcsolás - közben szuri
  9. KÉSZ! Választhat tapaszt, ha kér. Megkaphatja, amit a szülő megígért jutalmul.

 

Csecsemők: 

  1. Ne izguljunk, mert azt is megérzik!
  2. Szülő ölébe ültetjük
  3. Szoptatás megkezdése
  4. Felhelyezem a shotblockert
  5. Szuri közben és után folytassák a szoptatást!
  6. Majd mellkasunkra fektetjük gyerekünket és megnyugtatjuk, ha sír

 

A videó a facebook oldalamon megtekinthető!